The end

Sajnos vasárnap véget ért a program, meg kellett tenni újra a közel húszórás utat hazafelé... Azt kell mondjam, a legtöbb gondolatom Amerikáról beigazolódott, nem hiába a világ leggazdagabb országa, mindenki hozzáállása, munkamorálja, a politikai berendezkedés ezt igazolja. Tény, hogy a fizetésünkön, a berendezkedésünkön nem tudunk változtatni, de a másokhoz való viszonyulásunkon, az életfelfogásunkon viszont kellene, az előítéletesség, másokra mutogatás nem vezet sehova. Viszont oda soha nem fogunk eljutni, ahol ők vannak. Mindegy, ez a poszt nem az életbölcsességekről kéne, hogy szóljon, ennyi volt a lényeg.

Mindenkinek, aki idáig eljutott, azt tanácsolom, ha van lehetősége, hogy egy hasonló programmal huzamosabb időt el tudjon tölteni egy nyugati országban, tegye meg. Akkor is, ha emiatt halasztanod kell, ha újra fel kell venned egy tárgyat, mindenképp. Sokkal több előnye van, mint lehetséges hátránya. Egyrészt olcsóbb, mint turistaként kimenni (nekem legalábbis elég sok mindent fizettek), másrészt foglalkoznak veled, tényleg mindent megmutatnak, amit az adott helyen látni kell, sokkal több lehetőséget ad a nyelv gyakorlására, látod, hogy gyakorolják ott a szakmád, mi jobb, mi rosszabb, mint itthon, és tényleg bővíti a látóköröd, amire diploma után nem nagyon lesz lehetőség. És Amerika azért a legjobb választás, mert valóban egy más világ, amit mindenkinek meg kell tapasztalnia. Tényleg a lehetőségek, az álmok és a szabadság hazája :)

Köszi, ha idáig követtetek, remélem, élvezhető volt! :)

English version coming soon!

Muny, költözés Edwardsville-be, az edwardsville-i hét - augusztus 3-10.

Vasárnap volt az utolsó napunk St. Louisban, a délelőtt folyamán átköltöztünk egy illinois-i kisebb városba, Edwardsville-be, ahol az utolsó hetet töltöttük. Miután bejártuk a terepet Edwardsville-ben - ahol sajnos gyalog nem volt sok minden elérhető, pár éttermen kívül - elmentünk egy szabadtéri színházba, a Muny-ba egy Emily nevű lánnyal és a vőlegényével. A Grease-t néztük meg, amire nagy amcsi musican fan révén elég kíváncsi voltam. Érdekesség még, hogy az Miss Lynch-t az Office-ban szereplő Phyllis Smith játszotta. A többiek is nagyon jók voltak, tökéletes volt a hangzás még szabadtéren is, amit itthon csak a legnagyobb pesti színházakban tapasztaltam.

Hétfőtől elkezdődött a suli, ahol főleg órákra jártunk be (az összes itteni tevékenységünket Bree és Cathryn tervezték meg), meg elvittek minket a gólyáknak szervezett eseményekre, amik főleg ingyen fagyiról és/vagy kajáról szóltak, szerintem ebben mi sokkal jobbak vagyunk, a gólyatábor, meg a sok instruktor tevékenysége sokkal célravezetőbb, mint kajával becsábítani az embereket egy helyiségbe. Ami rögtön feltűnt, hogy nincsenek emelt padsorok, az emberek kényelmes székekben ülnek, jegyzetelés helyett mindenkinek van laptopja, az előadás jegyzetsávjába jegyzetelnek (gimiben tanulnak gépelni), sokkal gyakorlatcentrikukusabb az oktatás, nincs vizsgaidőszak... Bármikor közbe lehet kérdezni, minden diánál megállnak, sokkal konzultáció-jellegűbbek az előadások, mint nálunk. Viszont labor alig van, bár figyelembe véve, hogy az egész hatodév gyak, nincs is rá szükség. Valamint a tárgyaik is teljesen máshogy vannak rendszerezve.

Az edwardsville-i tartózkodásunk alatt is voltunk pár étteremben, ezek közül a Wood Fired Pizza volt a legjobb, ahol egy kemenceszerűségben sült a pizza, és teljesen más íze volt, mint általában. Voltunk még egy Wang Gang nevű ázsiai étteremben, egész jó volt ahhoz képest, hogy nem vagyok oda az ázsiai ízekért.

Pénteken elmentünk egy házibuliba. Az egyedüli "különlegessége" annyi, hogy 3-kor mindennek vége volt. :D

Ír étterem, Six Flags - augusztus 1-2.

Pénteken találkoztunk Sarah-val, az edwardsville-i LEO-val, aki a barátnőjével, Daphne-val elvitt minket egy ír étterembe, ahol nagyon jó volt a hangulat, autentikus volt az egész. Előtte a Soulard neighborhoodban megnéztük a piacot.

A szombati napot a Six Flags nevű vidámparkban töltöttem, ezt nem kívánom részletezni, jóval több értelme van videókkal illusztrálni :D Tehát ezekre ültem fel (többek között):

Röpi, botanikus kert, Fast Eddie's - július 28-31.

A hét következő három napja nagyjából azonos kaptafa szerint telt, délelőtt gyak, aztán alvás/terep felderítése (Face-n az eredmény), estefelé program.

Az intenzív osztályon a legfontosabb, amit megtapasztaltam az, hogy ahogy a pszichiátrián is, itt is nagyon nagy szerepet kap az együttműködés az orvosok, a nővérek és a gyógyszerészek között. Itt egy átlag nap úgy telik, hogy reggel tartanak egy megbeszélést, majd kétfelé oszlanak és végigjárják a kórtermeket, a nővérek és a rezidensek jelentenek a főorvosnak, ha szükséges, megnézik a beteget ott helyben, van mozgatható számítógép, így pl mellkasröntgeneket is azonnal el lehet érni, meg bármilyen laboreredményt. Minden kórteremnek - természetesen egyszemélyesek - az üvegfalán van egy fehér tábla, amire felírják az aznapra előírt vizsgálatokat, kezeléseket, mikor körbemennek. A gyakorlaton lévő orvosoknak, rezidenseknek folyamatosan tesznek fel kérdéseket, és ők aktívban részt is vesznek a munkafolyamatokban, tehát ez nekik egy kiváló tanulási lehetőség.

Kedden este megint strandröpizni mentem, már kezdtem egészen hozzászokni a homokos pályához, kár, hogy nem lesz több :((

Szerdán pedig Kentől búcsúztunk, először elvitt minket egy beülős gyorsétterembe, ahol kb mekis hamburgereket és shake-eket lehetett étlapról rendelni, nagyon furcsa volt. Utána elmentünk a botanikus kertbe, ahol koncert volt éppen, megnéztük a japán és a kínai kerteket, gyönyörű volt.

Csütörtökön három itteni hallgató elvitt minket egy bárba Illinois államba, ahol megtudtam, hogy egy amcsi gyógyszerész minimum 2,5 milliót keres havonta... nyilván nem erről volt szó végig, de ezen azóta is sokkolok. Hangulatos volt, élő rock 'n' roll és country keverék zene ment.

Gateway Arch, Grant's Farm, újabb kórházi gyak - július 26-28.

Az elmúlt héten inkább képekkel elmesélhető programok voltak, ennek megfelelően a Face-t megfelelően frissítem, itt pedig kevesebb lesz értelemszerűen az írás.

Szombaton megnéztük a város leghíresebb nevezetességét, a Gateway Arch-ot, Nyugat Kapuját, az USA legmagasabb emlékművét, amit St. Louis megalapításának helyszínén, a Mississippi partján emeltek. Miniatűr, tojásszerű liftekkel lehetett felmenni a tetejére, ahol elég kicsi ablakokon madártávlatból lehetett látni a várost. Közben megnéztük a Courthouse-t is, ami tele volt amcsi zászlókkal, meg volt benne egy kis múzeum is.

Vasárnap Grant tábornok farmjára látogattunk el, amit egy állatsimogató, egy állatkert és egy vadaspark elegyeként lehetne pontosan leírni. A legnagyobb élményt nekem itt a szabadon kószáló bölények jelentették, elég félelmetes volt. Lehetett még kecskét etetni - kissé pesti állatkert-feeling - illetve meg lehetett nézni a Budweiser Clydesdale lovait, meg persze volt még ezer más állat.

Hétfőn egy újabb helyszínen folytattuk a gyakot, most egy Paul nevű oktató volt a mentorunk. A Barnes Jewis Hospital intenzív osztályára lettünk beosztva, az ottani orvosokat, rezidenseket, nővéreket, hallgatókat kellett elkísérnünk a napi ellenőrző körútjukon. Magából a szakmai részből nem sokat értettem, szerintem minimum öt év egyetem kell hozzá, hogy egyáltalán esélyed legyen valamit felfogni abból, amit a tapasztalt amcsik egymás között a betegekről beszélnek meg - és itt számomra kiütközött a gyak egyetlen hátránya, hogy nem nagyon akarják felfogni, hogy egy másodéves mennyit tud, és mit tud erre ráépíteni egy hét alatt. Illetve bizonyos mentorok ügyeltek erre, különösen az előző hét volt emiatt érdekes, de Paul sokat nem tudott a helyzeten változtatni, mivel rajta kívül vagy tízen voltak a csoportban, azzal meg nem lehet mit kezdeni, hogy nálunk másodév végéig még élettan sincs. Ennek megfelelően sokat erről nem tudok írni, annyit mindenesetre ért ez a hét, hogy lássam, hogy működik a kooperáció az egészségügyben, milyen high-tech műszerek vannak, illetve megnéztünk két intubálást.
Este elvileg a szellemek által megszállt Lemp Mansion-be mentünk volna, de közbejött valami, így egy nagyon egyedi, élőzenés blues étterembe mentünk vacsorázni, majd az egyik magasabb épület tetején koktéloztunk (sajnos a telefonom képtelen sötétben fókuszálni, úgyhogy erről sok kép nincs).

Southern Illinois University of Edwardsville, Elektrosokk-terápia, Places for People - július 24-25.

Csütörtökön ellátogattunk a másik egyetemre, ami Edwardsville-ben található, itt az utolsó hetet fogjuk tölteni. Először egy meetingen vettünk részt, ahol az IPSF-en kívül még jó pár nemzetközi programot terveztek a diákoknak, és sokáig volt szó az előkészületekről, vízumokról repjegyekről stb. Mindezt megint csak a különbség szemléltetése végett írtam le, itthon ugye ezekben teljesen magadra vagy utalva, az amcsiknak viszont láthatóan érdekük, hogy a diákok látóköre bővüljön. Ezután prezentációkat hallgattunk meg különböző témakörökben, amelyek egy-egy tudományos újságcikket dolgoztak fel. Itt miután elvégezted az öt évedet az egyetemen, hatodéven van hét darab öt hetes gyakod különböző helyeken, és mindegyik végén kell tartanod egy ilyen prezentációt, plusz a mentorod értékeli a gyakon végezett munkádat is, ezután lehet államvizsgázni. Ha kórházban akarsz dolgozni, specializálódnod kell, ez újabb két év, az első egy általános kórházi gyak, a második pedig az adott szakterülethez kapcsolódó gyak.
A nap végén elmentünk egy mexikói étterembe, majd megpróbáltunk felmenni a legmagasabb felhőkarcoló tetejére, de mivel pont aznap le volt zárva a hely, a Ballpark Village-be mentünk el, ahonnan jól rá lehetett látni a baseball stadionra, plusz kipróbáltam a chicago-i sört.

Pénteken korán reggel a kórházban kezdtünk, ugyanis lehetőséget kaptunk arra, hogy megnézzük az elektrosokk-terápiát. Előző nap a kiadott cikkeken kívül a youtube-on is végeztem némi kutatást, vesztemre, mert nagyon durva dolgokat találtam róla... akit érdekel, nézzen utána wikipédián vagy ott. Otthon ez egyáltalán nem preferált terápiás módszer, itt viszont futószalagszerűen hozták a betegeket.
Ezután átmentünk a Places for People-be, ahol egy rezidens pszichiáter mellé osztottak be. Az első betege elég súlyosan skizofrén volt, azt képzelte, hogy híres dj, majd mikor az orvos kiment, megkérdezte, hogy jól szórakoztam-e, utána meg azt mondta, hogy ismer egy híres embert Magyarországról is, arra sajnos nem volt időm rákérdezni, hogy kiről beszél pontosan :D Utána egy nagyon súlyosan paranoiás, vásárlás-mániás nő jött, majd egy skizofrén lány, aki nem akart gyógyszert szedni, majd egy paranoiás nő, aki nem beszélt angolul, de egy ápolástan-hallgató fordított neki.
Délután elmentünk a Budweiser gyárba (itt van a központja), ami az otthoni sörök közül a Stellát gyártja többek között, képek Face-n. Este pedig a City Museum-ba mentünk el, ami olyan volt, mint egy hatalmas játszótér, elvileg minden a város hulladékának újrahasznosításával készült, tele volt csúszdákkal, barlangokkal, járatokkal, még felnőtt fejjel is élvezetes volt. Magát a múzeum részt is megtaláltuk, amiben főleg régi épületek darabjait mutatták be, maga a város idén 250 éves, ehhez képest egyiptomi cuccaik is voltak :D

Kórházi gyak második napja, Places for People - július 22-23.

Kedden megint kórázi gyak volt. A felállás a hétfői volt nagyjából, reggel megint megbeszélés, aztán beszélgetés betegekkel, néhány prezentáción részt kellett venni, amitől annyira nem voltam odáig. Most valamiért bementünk a legsúlyosabb betegek részlegére, elég para volt, egy nő arról akart meggyőzni minket, hogy az orvosok titokban klónozzák az embereket, de volt egy nagyon veszélyes hapsi is, aki mellett rendőr volt folyamatosan. Délután részt vettünk a legjobb állapotban lévők aktív terápiás foglalkozásán, ami annyit tesz, hogy beengedik őket egy játékterembe, ahol tudnak ping-pongozni, billiárdozni, edzeni, nintendózni, olvasni, kötni, társasozni, gépezni... Az egyik amcsi diáklány ping-pongozott azzal a fiatal beteggel, akinek marihuána-problémája volt, elég vicces volt, mert a csaj két szónál többet tíz percen belül nem szólt senkihez, de amúgy full jó volt ping-pongban. Azután billiárdoztunk vele meg egy másik beteggel, aki full normálisnak tűnt, csak a szeme volt fura, kenterbe vertek minket, főleg a kiscsaj volt nagyon ügyes. Aznap még láttunk egy tárgyalást is, egy nem önként kórházba vonuló skizofrén beteg ügyében, akinek lejárt a kötelező négy napja. A néni sajnos nem tudta felfogni, hogy nem szólhat közbe, amíg az orvos beszél, ráadásul nem tudott értelmes mondatokat kinyögni, úgyhogy annyira nem volt így izgalmas, mivel egy idő után ki is vitték a teremből.
Este Misty meghívott, hogy menjek el velük strandröpizni. Miután meggyőződtem róla, hogy nem én leszek a legbénább, beleegyeztem. A hely nagyon durva volt, full ingyen, egy hosszú bárpult mindenféle piálási lehetőséggel, két strandröpipálya bíróval, labdákkal, a homokot pedig egyenesen Floridából importálják... De leginkább nem is ez fogott meg, hanem az, ahogy játszanak, hogy akkor is megdicsérik egymást, ha vki elcseszi a pontot, vagy ha full reménytelenül akar menteni, és mindig kezelnek egymással a csapatok a meccsek végén, nincsenek negatív érzelmek, csak szórakozni akarnak.

Szerdán egy másik gyakhelyre mentem, a Places for People-be, ahol a mentorom Kelly volt. Ez a hely a kórházból kikerült, hajléktalan pszichiátriai betegeket segíti, házat keresnek nekik, gyógyszerelik őket, alapvető egészségügyi szűréseket kapnak. Kelly munkája nagyon érdekes volt, a nap során érdemben három beteggel beszéltünk, de ebből kettőhöz házhoz mentünk. Akiknél voltunk, mindketten elég rossz környéken laktak, korábban drogoztak, és most is kezeltetniük kell a pszichiátriai betegségüket. Az egyik beteg nagyon levert volt, és láthatóan nem sokat akart Kellyvel megosztani, a másik viszont várandós, és igazából szerintem én nála értettem meg, miért fontos Kelly munkája. Értelemszerűen ezek az emberek szellemileg és oktatásilag elég hátrányos helyzetben vannak, ráadásul még betegek is, így szerintem nagyon nehéz megtalálni a megfelelő stílust, ami nem lekezelő, de mégis érthető. Az úgynevezett motivational interviewing segítségével viszont nagyon sok mindent el lehet érni, erről egész eddig csak hallottam, hogy beszélnek, de most, hogy láttam, tényleg el kell ismerni, hogy működik. A lényege az, hogy a beteggel ki kell mondatni a problémát, meg kell kérdezni, hogy zavarja-e, majd valahogy rá kell vezetni, hogy saját maga jöjjön rá a megoldásra - mivel ő ismeri a saját életét, valószínűleg az lesz a legjobb, amivel ő maga áll elő. Ha valamiben nincs igaza, nem szabad kioktatni, elutasítani, mert akkor ellenáll. Kelly ennek segítségével hatásosan rávette a beteget, hogy vegye be naponta kétszer a gyógyszerét, a szomszéddal rendezze a konfliktusait kulturált módon, és próbáljon leszokni a dohányzásról a terhesség idejére - mindezt úgy, hogy a beteg eddig azt hitte, hogy a magzatra ez nem káros. Mindeközben persze rendesen kikérdezte a tüneteiről, de rakott be ártalmatlan kérdéseket is, hogy ne legyen annyira kényelmetlen a szituáció. Úgy tűnt eddig, hogy a betegek maximálisan bíznak benne - ez pedig drogfüggő pszichiátriai betegeknél nagyon nagy dolog.

Este megnéztünk egy újabb darabot a Forest Parkból, vettem öt db eredeti hiperpuccos amcsi muffint, ill. csináltam képeket a kórházról kívülről - képek Face-n.