Az első napom a Barnes Jewish Hospitalban elég durva élmény volt, mivel a pszichiátrián volt, és én mindig is féltem a mentálisan sérült emberektől. Maga a kórház irtózatosan modern és hatalmas, Face-re fogok felrakni képeket a publikus részeiről.
Alapvetően úgy épül fel a pszichiátria, hogy különböző csoportok vannak egy tapasztalt szakorvossal, rezdisensekkel, egy gyógyszerésszel, orvos- és gyógyszerészhallgatókkal. Minden csoporthoz tartozik egy adott mennyiségű beteg, akiket a betegségük súlyossága szerint három féle részlegen kezelnek. A mieink nagy része szerencsére a legkevésbé súlyosak közé tartozott, leginkább skizofrének. A nap elején van egy meeting, ahol mindenki elmondja a tapasztalatait, a főorvos dönt, hogy min változtassanak (gyógyszerész itt jön képbe), kit engedjenek ki, ki maradjon benn. Alapvetően ha valakinek nincs gyámja és akarata ellenére kerül be, négy napig tarthatják benn, utána a bíróság dönti el, hogy benn lehet-e tartani további 21 napig, ezután pedig újabb 90 napról tárgyalnak. Miután az új mentorom, Misty elmagyarázta a feladatát a betegek gyógyszerelésében, találkoztunk két amcsi diákkal, akik az utsó éves gyakjukat töltötték a helyen, és együtt elmentünk meglátogatni egy beteget. Egy öreg néni volt, nagyon furcsa volt, mert lehetséges, hogy annak is köszönhetően, hogy nem beszélt tisztán, nekem nem tűnt fel, hogy problémája van, leszámítva, hogy random pillanatokban elkezdett nevetni és néha nem a kérdésre válaszolt, vagy a kályhától kezdte a választ. Az utána következő beteg viszont nagyon fiatal volt, az amcsi diáknak a marihuána-függőségről kellett kérdeznie, nagyon zárkózott volt, és nem nagyon fogta fel a kérdéseket, mindig valamelyikünket nézte folyamatosan, és csak az érdekelte, mikor engedik ki, hogy szerezhessen füvet. A harmadik beteg egy súlyosan depressziós nő volt, neki egy új gyógyszer interakcióit kellett elmagyarázni, teljesen normálisan viselkedett. Az utolsó viszont nem engedett be minket a kórterembe, és össze-vissza magyarázott nem létező dolgokról, pl. hogy terhes, és senkinek nem nézett a szemébe.
Este Ken elvitt minket a feleségével egy olasz étterembe, ahol alig bírtam megenni az adagomat, pedig számítottam rá, hogy sokat fognak adni. Végre kiderítettem, hogy választottak ki, és sokat beszéltünk arról is, hogy milyen sok külföldi él/tanul itt. Egyszerűen annyira más, hogy egy amcsi egyetemi tanár ennyire tájékozott, bejárta egész Európát és még jó pár helyet, tisztában van a világ leggazdagabb országának összes hátrányával, és azon van, hogy ezen saját hatáskörén belül változtasson (nemzetközi programok szervezése az egyetemen pl), és erről velem, egy kelet-európai, ismeretlen egyetemi hallgatóval beszélget egy étteremben, és ez nem az első alkalom, hogy velünk tölti a napját, hogy beszéljünk ezekről a témákról...
Eddig le a kalappal az amcsik előtt, hogy milyen szakmai programokat szerveznek nektek. Oké, hogy szakmai gyakorlaton vagy ott, de nagyon komoly dolgokat mutatnak, maximálisan komolyan veszik.
VálaszTörlésA skizofréniában talán az a legfélelmetesebb külső szemlélőként, hogy nem tudod, mire számíts a következő pillanatban...
Ken hozzáállása emberi kérdés, nyitottnak lenni itthon is lehetne, saját körben változtatni is, csak egy picit úgy van ez itthon, a legtöbb esetben, hogy egy egyetemi oktató másik szintre helyezi magát, ahol a hallgató nem feltétlenül partner :) Ezzel együtt Ken szemlélete példaértékű :)
A skizofréniát sokan tévesen értelmezik, valójában a betegnek nincs két személyisége, röviden annyi, hogy a gondolkodást, az érzelmeket és a tetteket nem tudja összekapcsolni. De ezek a betegek kezelve vannak, azért a külföldieket nem küldik be a tényleg veszélyesek közé.
VálaszTörlésPaula is mondta, hogy náluk sem szólhatsz egy docens vagy magasabb rangú oktatóhoz két mondatnál többet, ha nem TDK-zol nála vagy vmi, tehát szerintem egyszerűen más az európai mentalitás. Érthető az is, hogy ilyen magas szintű képzettséggel és tudással elvárják a tiszteletet - én se tenném máshogy, viszont azt is figyelembe kellene venni, hogy ha személyesen is megismerik a hallgatókat, talán jobban fel tudják kelteni az érdeklődést a tárgyuk iránt, mert a hallgató nem egy elérhetetlen valakit lát a professzorban, hanem magát az embert, és egy lehetséges életpályát.
Hát bizony az utolsó mondathoz odakívánkozik, hogy mégis, mégis, sokszor néha, de mennyire igaz!!!
VálaszTörlésUtsó hozzászóló: kit tisztelhetek személyedben? Mit jelent az, hogy "sokszor néha"? Sajnos egy haragosomnál megfigyeltem, hogy magyar létére nem tud magyarul, úgyhogy alapos okom van feltételezni, hogy hozzá van szerencsém. (ha nem, ne vedd ezt magadra) Ha viszont igen, tűnj innen és hagyjál engem békén, senki nem kíváncsi rád, főleg én nem.
VálaszTörlésEgyébként a világ esze cím már foglalt, rád vmi más jobban illene.