Repülés - július 12.

Szombat reggel indult a gép, szokásomhoz híven semmit nem aludtam egész éjszaka :D Az útvonal Budapest - London - Chicago - St. Louis volt, életem első önálló repülése, aminek összes időtartalma cirka 20 órát tett ki, átszállások a világviszonylatban is nagynak számító Heathrow és O'Hare reptereken - nem kicsit paráztam. Londonban két órám volt a csatlakozásra, ezalatt először futottam vagy két km-t a reptéren, mire a connecting passengers feliratok elvezettek a terminálok között közlekedő buszok megállójáig. A busz átvitt a másik terminálra, itt egy elég macerás biztonsági ellenőrzés volt, amin szerencsére nem kötöttek belém, újabb futás után egy lifttel le kellett menni két szintet, majd felszállni a reptér külön metrójára. Utána újabb futás jött, mire elértem a kapuhoz, ahol perceken belül elkezdték népet beszállítani, úgyhogy elég para volt a helyzet, szerencsém volt, hogy egyszer se tévedtem el.

A 8 órás repülőút annyira nem volt irtózatos, mint amilyennek sokan beállítják, volt takaró, párna, kis tv, zenehallgatási lehetőség és folyamatosan kínálták a kaját meg mindenféle innivalókat, ki lehetett bírni, bár lehet, hogy az is közrejátszott, hogy már annyira régóta vártam, hogy menjek, hogy nem igazán érdekelt, hogy meddig tart az út. A leszállás előtt 10 perccel leereszkedtünk a felhők szintje alá, és a térkép alapján az első dolog, amit megláttam Amerikából, a Mitchigan-tó volt, majd nem sokkal később feltűntek Chicago felhőkarcolói a parton, szerintem azokat a perceket soha nem fogom elfelejteni. :) A város többi része pont úgy nézett ki, mint a Sim City-ben a szegény lakosok közepes sűrűségű házai, most már értem, miért olyan fontos a játékban minél több ember bepréselése minél kisebb helyre :D

Chicago-ban elég nagy káosz volt a reptéren, random emberkék ordítoztak a különböző pultoknál álló sorok mellett, hogy ki hova menjen, persze a britek mindent értettek, én hosszas vergődés és kérdezgetés után csodával határos módon eljutottam a megfelelő pulthoz, ahol újabb fél órát álltam sorban, hogy két mondatban elmondjam, hogy miért jöttem, és beléphessek az országba. Ezután elvileg öt órám volt a csatlakozásra, átvonatoztam a másik terminálra, becsekkoltam a cuccomat, majd megvettem életem első eredeti amcsi újságját, egy Vogue-ot, mert azok közül, amelyekből anno fordítottam, egyiknek sem tetszett a mostani címlapja. Ezután megkerestem a kaput és küldtem pár füstjelet, hogy élek, majd kiderült, hogy késik a gép fél órát, majd újabb fél órát, és végül át is rakták a reptér másik végébe. Innentől kezdtem megőrülni, hogy mikor változtatnak megint valamit, és végtelennek tűnő idő után (hét óra) sikerült megtenni az egy órás utat St. Louisba. Itt egy dél-koreai egyetemi tanár vett fel, nagyon érdekelte a magyar iskolarendszer, meg a gyógyszerészet nálunk, úgyhogy arról magyaráztam neki az úton. Végül megérkeztem a St. Louis College of Pharmacy kolijába.